A lajhár mentése
Néhányan már láttátok a postot facebookon vagy instagramon, ahogyan megmentettem a lajhárt az utcáról.
Ma el szeretném mesélni, hogyan történt minden.
Egy normális munkanap csütörtök dél volt, és az ebéd után egy kolléga az irodábol javasolta, hogy vegyünk fagylaltot. Irodánk egy szabadkereskedelmi területen van a városon kivül, természettel és erdővel körülvéve, a szabadkereskedelmi területnek a legtávolabbi részén, mögötte egy kis belső repülőtérrel. Tehát mentünk egy kocsiban az itteni fagylaltozóhoz. A repülőtérrel párhuzamos uton az bal sávban láttuk, hogy egy kocsit megállt, és észrevettük, hogy valami fekszik a földön a kocsi előtt. Feltételeztem, hogy elütöttek egy állatot, és emiatt álltak meg. Ahogy megközelítettük a kocsit, láttam, hogy egy élő lajhár aki az út egyik oldaláról a másikra próbál átjutni.
Tétovázás nélkül kiugrottam a kocsiból, és hátulról megfogtam a lájhárt a karja alatt, hogy átvigyem a másik oldalra. Meglepődtem, hogy a szőre egyáltalán nem volt kemény és durva, hanem nagyon puha és nem is volt nehéz. Még fiatal állat volt.
Az utcát átkelve a lajhár a karomban megfordult, és álmos tekintettel nézett rám, miközben jóízüen csámcsogott. Természetesen azonnal megpróbált rám kapaszkodni. Ahogyan biztosan tudjátok, a lajhárnak nagyon hosszú és nagyon éles karmai vannak. Többször megpróbált kapaszkodni a karomba és nyakamba. Amikor már nem sikerült „kikerülni”, feladtam, és megengedtem neki, hogy teljesen hozzám simuljon. A másik oldalra megérkezve, nem volt mód arra, hogy közvetlenül egy fára rakjam, mivel az egész oldal kerítéssel be van keritve. Szóval kerestem egy olyan helyet, ahol a kerítés a legközelebb volt egy fához, és oda ráraktam a lajhárt. 
Mint látható a fotókon, az egész föld vörösiszapos. Szóval elképzelhetitek, hogyan nézhetett ki, ahogy az irodai felszerelésben és a magas sarkú cipőben a sárban másztam.
Bal karjával és a két lábával a kerítéshez kapaszkodott, de a jobb karjával nem akart elengedni. Amikor végül sikerült a karomtól a jobb karját is kiszabadítanom a karomtol, egyfolytában megpróbált hozzám visszajönni mintha nem akart volna elengedni engem.
Nagyon cuki!
Úgyhogy egy kicsit arrébb mentem, hogy más irányba tereljem a figyelmét és láttam, ahogy lassan, de biztosan felmászott kerítésén át a fára.
Egy boldog vég!
Milyen élmény! Még ma is ha vissza emlékszem rá, megragad és teljes örömmel tölt el. Érdekes, hogy egy ilyen kis cselekvés édesítheti a napodat…
2017, November
